2019 október 14-én Szátokon élő fiatal roma nőkkel szerveztünk műhelymunkát. A fiatalasszonyok közül sokaknak már van gyermeke, többüknek egynél több. Az Indulj bátran! projekt célkitűzései közé tartozik, hogy a hátrányos helyzetű vidéki fiatalok számára nyújtson olyan készségfejlesztési lehetőségeket, amely segítheti a helyben maradást, a munkahely keresésben is támppontokat nyújthat. A roma fiatal, kisgyerekes nők helyzete ezen a célcsoporton belül is speciális, ezért tartottuk fontosnak az ő véleményüket is összegyűjteni egy fókuszcsoportos beszélgetés során.
A résztvevők mind megerősítették, hogy nehéz az élet ezen a kistelepülésen. Nagyon nehezen lehet munkát találni, sokan dolgoznak távolabbi magyarországi településen, vagy külföldön az ő családjukból is, hogy a megélhetést biztosítani tudják. Ez sok esetben családok felbomlását is előidézi, mert sokszor hónapokig nem találkoznak, és csak az interneten tartják a kapcsolatot. Ők is szívesen mennének a férjeik után, de gyerekkel mozogni nehéz. Jobb lenne, ha helyben teremtődnének meg a munkalehetőségek, mondják.
A beszélgetés során a résztvevők közül volt olyan, aki elmondta, hogy nagyon fiatalon vállalta első gyermekét, emiatt az iskolai tanulmányait sem fejezte be. A gyerekek felnevelését követően ők is szeretnének még valamit tanulni, szeretnének munkát találni helyben, vagy a környező településeken.
Az Együtt Európáért Alapítvány és az Ipolysági Cserkészcsapat Polgári Társulása jelenlévő képvielői összegyűjtötték azokat a készségfejlesztési igényeket, amelyek a fiatal nőkben megfogalmazódtak. Ezek többsége valamilyen gyakorlatorientált, szakképzésre vonatkozott, amit rövid idő alatt el lehet végezni és lehet vele helyben munkát vállalni.
Bár hátrányos helyzetű fiatalokról van szó, de ők is a digitális bennszülöttek csoportjába tartoznak már. Mindannyian rendelkeznek okostelefonnal, ha nem is a legújabb modellel. A beszélgetés során arról is volt szó, hogy az internet mennyiben segíthetné a munkavállalást, milyen otthonról végezhető munkát tudnának elképzelni a maguk számára, és hogy ezen belül milyen területen lenne szükségük fejlesztésre, tréningre.
A fiatal anyukák jelenleg olyan segítségre is igényt tartanának, ami a gyerekekkel, a gyermekneveléssel kapcsolatos. Ringató foglalkozás, baba-mama klubbok, kézművesség, zenei foglalkozások jelentenék a megoldást számukra.