A gyermekvédelmi rendszer és a drogprevenció

A projekt záró konferenciáján (Balassagyarmat, Cédrus Hotel (és online tér) 2020.10.13-15) a következő kerekasztal témája a gyermekvédelmi rendszer jó gyakorlatai és a drogprevenció nemzetközi összehasonlításban volt. 

A meghívott vendégek között volt Bálint Csabáné, Erzsó nevelőszülő, Bakosné Szecsei Ildikó az OTTHON Szociális Szövetkezet munkatársa, Bartha Katalin, Tok Bence a Tisztás Közösségi Hely munkatársai és Varga Marianna mentálhigiéniás szakember.

A beszélgetés során a gyerekek aktuális helyzetét tekintették át, ami a jelenlévők több színtérről érkezése miatt változatos képet mutatott. A gyerekek vágyát a következőkben foglalták össze: figyelem, biztonság, szeretve lenni és szeretni.

Bakosné Szecsei Ildikó a Maslow piramisra hivatkozva foglalta össze az igényeket, alapfeltétel a mindennapi élet biztonsága, a lakhatás és étkezés szükségleteinek kielégítése.

A gyerekek életében jelentkező fő kihívásokról is esett szó, ami a nevelőszülőkhöz a családból kiemelés révén kerülő fiataloknál súlyos bántalmazásig fajuló nehézségektől, a hátrányos helyzetű településeken élők esetén jelentkező, az internet adta válogatatlan tartalmak veszélyein át, a minőségi szabadidős közösségi programok hiányáig több lehetőség felmerült. A beszélgetés résztvevői mind nagyon őszintén nyilatkoztak az egyes témáról. A megjelentek mind elkötelezett, tevékeny szerepet vállalnak a fent említett kihívások pozitív irányba fordítása érdekében.

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása