2020. július 23-án az Együtt Európáért Alapítvány és konzorciumi partnere a Márton Áron Gimnázium Alapítvány képviselői Mátraterenyére látogattak, ahol az Utolsó esély tanoda – IV. program vezetőivel és dolgozóival beszélgettek a helyi jó gyakorlatokról. A beszélgetésen ezen kívül részt vettek még a Mátraterenyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az Művelődési Ház (IKSZT) szakemberei is.
A tanulmányúton Serfőző Péter és Molnár Tamara, a program képviselői bemutatták tanodájuk működősét, megismerhettünk néhány jó gyakorlatot, melyet ők alakítottak ki.
Beszámoltak arról, hogy a tanodába járó fiatalok mellett a programokat a családtagokra is kiterjesztik, a kirándulásokra jöhetnek a szülők, a testvérek is, hogy közös élményt élhessenek át.
Csikós Árpád, a Mátraterenyei Szalmaszál Egyesület képviselője szerint ez különösen fontos, mivel így a hátrányos helyzetű családok érzékenyítése is megtörténik, és a jövőben támogató és nem akadályozó tényezőt jelenthetnek a gyerekek felzárkóztatásában, továbbtanulási aspirációikban.
A mátraterenyei IKSZT (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) vezetője bemutatta tevékenységüket, kiemelve azokat a programokat és lehetőségeket, amelyek kifejezetten célozzák a kutatásunk által érintettek. Van egy könyvtáruk, amelynek könyvállományát folyamatosan frissítik az aktuálisan népszerű olvasmányokkal. Emellett többféle sportolási lehetőséget is biztosítanak, vezetett aerobik és zumba órákat is beleértve.
A tanulmányúton azt is megvitatásra került, hogy bár van munkahely a környéken, szakmunkásnak kevesen tanulnak, illetve olyan területeket választanak, amelyek nem hiányszakmák, de trendi a fiatalok között (pl. műkörmös, fodrász).
A Tanoda igyekszik segíteni és ösztönözni a fiatalokat abban, hogy fektessenek energiát a tanulásba, sőt tanuljanak tovább. Ez sokszor azonban nem csak rajtuk múlik, mert van, hogy a család nem támogatja az efféle ambíciókat.
