A hátrányos helyzetűek szegregált élete egy világméretű, globálisan megjelenő problémakör. Az indulj bátran nevű, Együtt Európáért Alapítvány által létrehozott projekt, az elkülönülve és szegénységben élő fiatalok megsegítésére lett létrehozva. Az ilyen helyzetben lévő fiatalok és családjuk számára rendkívül kevés kitörési lehetőség adódik. Így tehát gyakori, hogy életüket nehéz körülmények között, valamint az embertársaiktól elzártan kell leéljék.
Azonban vannak olyan társadalmi csoportok, akik nem hátrányos helyzetük következtében kerülnek szegregációba, hanem szándékosan élnek izoláltan a külvilágtól. Ilyen népcsoport például a szentineléz társadalom. A szentineléz bennszülöttek a modern világtól szándékosan távol élnek. Lakóhelyük a Bengál-öbölben, azon belül is az Észak-Szentinel szigeten található. Szánt szándékkal érdektelenséget mutatnak a külvilág felé, aki kapcsolatba akar lépni velük, azt fegyverrel űzik el. A világrendszer szintű munkamegosztásban sem veszik ki (kereskedelemmel, turizmussal, iparral) a részüket. Egyes kutatók szerint már majd 60 ezer éve élnek így. India kormánya még a kilencvenes években megpróbálkozott a törzs beintegrálásával, de a kísérlet agresszív ellenállásba ütközött. Így tehát az indiai vezetők, úgy döntöttek, hogy inkább békén hagyják a szentinelézeket. A bennszülöttekkel való kapcsolatlétesítés olyannyira lehetetlen, hogy eddig egyetlen kutató sem volt képes megfigyelni őket. Így tehát csak a távolról észlelt jellegzetességekből lehet következtetni életükre. A törzs feltehetőleg pár száz főből áll és mindennapjaik lebonyolításához kőből és fából készült eszközöket használnak. Legutoljára 2006-ban történt interakció a mi világunk lakói és a szentinelézek között. Ez a találkozás sem végződött jól, hiszen az akkor eltévedt (és ezáltal a sziget közelébe került) halászokat lenyilazták.