Nem mindenki tudja megfizetni a magánórákat

 

Napjainkban egyre több tanulási lehetőség adódik az iskolán kívül is. A hivatalos oktatási rendszeren kívüli tanulást magántanár látogatásával lehet elvégezni. A magántanárhoz járásnak számos funkciója van. Gyakran járnak ilyen „külön órára” a tanulmányi versenyre készülő személyek vagy azok akik nyelvvizsgát szeretnének letenni és mondjuk az iskolai nyelvóra, valamilyen okból kifolyólag nem elégséges számukra. Azonban vannak olyanok is, akik azért látogatnak magántanárt, mert a sulis teljesítményük gyenge lábakon áll és korrepetálásra van szükségük. Ugyanakkor nem mindenki tudja megfizetni a magántanár árát, azok közül, akiknek nagy szüksége volna rá. Ilyenek azok a halmozottan hátrányos helyzetű, szegregátumokban élő családok gyermekei is, akiket az iskolai leszakadás veszélye fenyeget. Az együtt Európáért Alapítvány, indulj bátran projektje olyan módszertanok felépítésén dolgozik, amellyel segítséget lehet nyújtani a szegregációban élő, rossz iskolai teljesítményű gyermekek felzárkóztatásán. Mivelhogy a hátrányos helyzetben és rossz körülmények között élő családok az egy főre jutó jövedelme rendkívül alacsony, számukra nem áll fenn az a lehetőség, hogy magántanárhoz írassák be gyermeküket, az iskolai leszakadás elkerülése érdekében. Ez abból fakad, hogy a magántanárok látogatási díja relatíve elég magas. Az átlagáruk körülbelül 3000 forint alkalmanként, de gyakori az, hogy ennek akár a dupláját is elkérik. Ez a díj nem egy órára (tehát 60 percre), hanem egy alkalomra érvényes általában. Ahány ház, annyi szokás alapon, a külön órák alkalmai nem egységes hosszal rendelkeznek. Van olyan tanár, aki 45 percet tekint egy alkalomnak, de vannak olyanok is, akik másfél órás fogadási idővel rendelkeznek. Ennélfogva látható, hogy még a közép vagy akár a felsőbb társadalmi osztályok tagjainak sem mindegy, hogy hova küldik extra órákat venni a gyermekeiket. Szerencsére egyre több felől lehet hallani országszerte olyanról, hogy egyes magántanárok ingyenes órákat tartanak a hátrányos helyzetben élő tanulóknak. Számuk azonban egyelőre alacsony, jó volna, ha ez a jótékony tendencia egyre szélesebb körben érvényesülne.

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása