A szegregációban élő fiatalok és gyermek általános képességének fejlesztése és a bennük rejlő motiváció felébresztése egy rendkívül fontos, de ezzel együtt egy nagyon nehéz feladat is. Erre szánta el magát az Együtt Európáért Alapítvány is, az indulj bátran projektjében. Céljuk, hogy átfogó kutatás keretében, egy nemzetközi módszertant lehessen megalkotni a szegregációban élő gyermekek és családjuk megsegítésére. A segítség fontos része a gyermekek felzárkóztatása, amit a hagyományos oktatási keretek gyakran nem tesznek lehetővé. Ebből adódóan, alternatív oktatási módszerekre van szükség. Az egyik ilyen lehetőség a drámapedagógia.
A drámapedagógia egyesek szerint pedagógiai irányzat, mások szerint pedig egy módszertan. A meghatározási különbségeket leszámítva a lényeg ugyanaz. Tananyagok, ismeretek és tapasztalatok elsajátítása, színházi és dramatikus tevékenységek által. Ezen cselekvések csoportosan a leginkább hatékonyak. A koncepció az, hogy a játékos drámai foglalkozások keretébe, olyan elemeket építenek a pedagógusok, amelyek a valós világ jegyeit és problémáit tartalmazzák. A feladat eljátszása élménnyé válik a résztvevők számára. Mindeközben a szükséges tapasztalatok internalizálására is képessé válnak. A dráma, mint pedagógia fejlesztéspedagógiai eszköz, alkalmazása az 1970-es években indult be Magyarországon.