Balla Mihály Országgyűlési képviselő beszélt a fiatalok helyzetéről

Balla Mihály Országgyűlési képviselő az „Indulj bátran” – Mentorálási és készségfejlesztési gyakorlatok hátrányos helyzetű fiataloknak a Kárpát-medencében elnevezésű EFOP-5.2.2-17-2017-120 projekt három napos zárókonferenciáján a beszédében hangsúlyozta, hogy elmondása szerint jelenleg Magyarországon mindenki számára nyitott és adott az iskoláztatás. Ugyanakkor hozzátette, hogy főleg a középiskolás korosztályú fiataloknál mutatkozik egy jelentős számú lemorzsolódás. Beszédében kitért arra, hogy nem elegendő az, hogy csupán munkahelyeket teremtsenek, de arra is szükség van, hogy olyan fiatalok is rendelkezésre álljanak, akik rendelkeznek szakmai végzettséggel a pozíciók betöltésére, és azt a pozíciót szívesen be is akarják tölteni. Meglátása szerint ezen ismeretek megszerzéséhez és magas szintű elsajátításához nem szükséges feltétlenül több éven át iskolába járni, mivel erős, gyakorlatias képzésekkel – majd mentorálással kiváló szakmunkásokká vállhatnak.

 

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása