Projekt partner ismertető – Ipolysági Cserkészcsapat polgári társulása (SAAG SCOUTING)

A szlovákiai Ipolysági cserkészcsapat a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség egyik legaktívabb tagja. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) non-profit szervezet, amely a fiatalok nevelésével foglalkozik.  Az SZMCS célcsoportja a szlovákiai magyar fiatalság, elsősorban számukra van kidolgozott nevelési programja, de felnőtt tagjai is vannak. Cserkészek országszerte megtalálhatóak, ezért a szövetség kicsi egységekre, cserkészcsapatokra bomlik az ország településein. A szövetség működtetését szinte kizárólag önkéntesek végzik.

Az Ipolysági Cserkészcsapat vezetője Zachar Pál hét éves kora óta cserkész, végigjárta a ranglétrát: kiscserkészből nagycserkész, segédőrsvezetőből őrsvezető, majd segédtiszt lett, jelenleg csapatparancsnok Ipolyságon. 23 éve nem telt el nyara tábor nélkül. Egyetemista korában a Diákhálózat tagja, majd elnöke volt, mai napig is aktívan részt vesz és szervezője különféle civil kezdeményezéseknek. Jelenleg ő felel a cserkészszövetség vezetőképzéséért.

Az ipolysági cserkészek egyik legfontosabb feladata a fiatal generáció társadalmi integrációja, a jövő döntéshozóinak a kinevelése és formálása. A cserkészet által azok a fiatalok is lehetőséget kapnak a közösségi életben való nagyobb aktivitásra, az alternatív, iskolán kívüli programokon való részvételre, akik a családi hátterükből, vagy egyéb okokból eredő hátrányos helyzetük miatt ezt sok esetben nem tudnák megtenni. A cserkészcsapat által elindított vezetőképzés két fő célt: egyrészt ez biztosítja a társadalom jövőjét, hisz felkészült vezetők nélkül nem tud megmaradni egy közösség sem. A másik fontos szempont pedig az, hogy a képzéseken résztvevő fiatalok a lehető legtöbbet vigyenek haza a képzésből: legtöbb tudást, élményt, lelkesedést, fejlődést. Két dolog motivál: egyrészt így tudom meghálálni az idősebb vezetőknek a belém fektetett energiát, másrészt szeretném, ha majd a gyerekeim odajutnak, akkor őnekik is felkészült fiatal ifjúsági vezetőik lehessenek.

A cserkészcsapat évek óta aktív közösségszervező munkát végez felvidéki és nemzetközi tekintetben is, kirándulásokat, evezőtúrákat, közös gondolkodásokat, rendezvényeket, programokat a magyar fiatok Kárpát-medencei közösségi szerepvállalásának erősítése érdekében.

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása