Az iskolaválasztás kérdéséről a világ országainak oktatáspolitikai rendszere más és más módon dönt. Vannak olyan országok, amelyek komoly feltétel- és keretrendszert szabnak a szülőknek arra vonatkozólag, hogy hova írathatják be gyermekeiket tanulni. Számos egyéb állam mellett Magyarország ebben a témában engedékeny hozzáállást tanúsít. Itthon szabad iskolaválasztási rendszer van, vagyis a szülők kötetlenül dönthetnek arról, hogy melyik iskolába járatják gyermekeiket. Ha meg tudják oldani, akár másik megyébe is mehet tanulni a csemetéjük. Ezen lehetőség megannyi pozitív hozománnyal rendelkezik, azonban árnyoldalai is vannak. Ugyanis a hátrányos helyzetben, valamint esetleg szegregációban élő családok nem rendelkeznek azokkal az anyagi, valamint kulturális tőkeként megjelenő lehetőségekkel, amelyek elegendőek ahhoz, hogy a gyermeküket ők is magas szinten oktató intézménybe járassák. Azokról a területekről, ahol nagy arányban van jelen a hátrányos helyzetű roma népesség, a középosztálybéli szülők inkább más iskolába viszik tanulni a gyermekeiket, hogy azok jó környezetben tanulhassanak. Ebből kifolyólag a rossz körülmények között élő családok körében erősödik az iskolai szegregációja. E probléma kezelésében nagy szerepet játszanak a civil szervezetek. Az Együtt Európáért Alapítvány Indulj bátran nevű projektje is a szegregált fiatalok felzárkóztatásával foglalkozik.