Az Iskolai Egyenlőtlenség Csökkentésének Kérdése (1)

Az iskolákban megjelenő, tanulók közötti egyenlőtlenség egy világszerte ismert jelenség. Még azokban a térségekben is kifejti a hatását, ahol egyébként a gazdasági és társadalmi viszonyok fejlettsége átlagon felüli. Voltaképpen, globális eseményről beszélhetünk.  A diákok között lévő, teljesítménybeli és viselkedésbeli különbözet, a tanulók szocioökonómiai státuszára vezethető vissza. Ennélfogva tehát, az iskolai egyenlőtlenség szoros kapcsolatban áll a társadalmi egyenlőtlenségekkel.
Az egyenlőtlenség vesztesei világszerte a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, szegregációban élő családok. Az Együtt Európáért Alapítvány Indulj bátran elnevezésű projektje nemzetközileg foglalkozik a szegregációban élő fiatalok helyzetének kutatásával. A kutatás célja egy megfelelő módszertan kiépítése, a hátrányos helyzetű ifjúság társadalmi mobilizációja és az életének javítása érdekében. Ezen cikksorozat az iskolában előforduló hátrányos helyzet csökkentésére adódó lehetőségek közül, kettőt fog ismertetni. Az egyik irányzat a méltányosság elveire hivatkozik, a másik pedig a meritokrácia koncepciójára alapul. A következő részekben e két módszer lesz általánosan felvázolva.

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása