Projekt partner ismertető – Együtt Európáért Alapítvány

Az Együtt Európáért Alapítvány egy dinamikusan fejlődő civil szervezet, ami azzal a céllal jött létre, hogy támogassa Magyarország sikeres Európai Uniós tagságát, és segítse a felzárkózást a gazdaságilag és társadalmilag fejlettebb tagállamokhoz. Az alapítvány nem csak projektjein keresztül próbálja elérni céljait, de arra törekszik, hogy a mindennapi munka során is társadalmilag felelősen és környezeti szempontból fenntarthatóan működjön.

Az alapítvány 2007-ben jött létre, tevékenysége országos hatáskörű, Budapesti székhelye mellett telephellyel is rendelkezik több településen Nógrád megyében, Győr-Moson Sopron megyében, Hajdú-Bihar megyében és Pest megyében. Országos jelenlétüknek köszönhetően több mint 30 önkormányzatot és közel 20 közoktatási intézményt, és számtalan civil szervezetet tartanak számon partnereik között.

Az alapítvány 3 fő területen tevékenykedik: az önkéntesség népszerűsítése, olyan ifjúsági programok és fejlesztések kezdeményezése, amelyek az aktív uniós és hazai állampolgárság előremozdítását szolgálják, valamint a környezettudatos-, fenntartható életmód terjesztése. A tevékenységük során szervezet egyre nagyobb szerepet vállal szemléletformáló programok kialakításában. Az Alapítvány régóta foglalkozik olyan programok szervezésével, fejlesztési módszerek alkalmazásával, amelyek kifejezetten olyan közösségi kompetenciák fejlesztését hivatottak elősegíteni, amely a bevont célcsoportok szűkebb (család, barátok, szervezetek) vagy tágabb (település, állam) lakókörnyezetükhöz kötődésének erősítését jelenthetik.

Az alapítvány, a 2014-ben megnyitott Horpácsi Európa Pihenő Központja révén – melyben számos tábor és rendezvény is megtartásra került – megfelelő helyi ismeretekkel rendelkezik a környéket illetően. A gyermektáboroknak köszönhetően az alapítvány ismeri a környékben élő gyermekek és családok szociokulturális helyzetét, problémáit és tisztában van a térség társadalmi, gazdasági helyzetével. Ezért tűztünk ki célul egy komplex, több települést átfogó családsegítő program megvalósítását, mely közösségépítő rendezvényekkel, kiscsoportos foglalkozásokkal és mentálhigiénés tanácsadásokkal segíti a családi és közösségi összetartozás erősítését gazdaságilag fenntartható és környezettudatos módon.

Jelenleg futó projektjeinkben is nagy szerepet tulajdonítunk a hátrányos helyzetűek segítésére. A térségben ifjúsági programokat valósítunk meg, valamint Drégelypalánkon tanodát működtetünk a hátrányos helyzetű fiataloknak.

Releváns szakmai tapasztalat

Az Együtt Európáért Alapítvány többéves szakmai tapasztalattal rendelkezik mind helyi, mind országos projektek megvalósításában. Eddigi projektjeink jelentős eredményeket értek el a szemléletformálás, és a közösségfejlesztés terén. Tevékenységünk hozzájárul egy társadalmilag aktívabb és tudatosabb generáció formálásához, és a társadalmi kohézió elősegítéséhez. Programjaink során mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy lehetőleg minél több hátrányos helyzetűt érjünk el, hiszen számukra kevesebb lehetőség kínálkozik, ezért kiemelt feladatunknak érezzük a segítésüket. Alapítványunknak 7 éves tapasztalata van a közösségfejlesztés területén és 5 éve végzünk hátránykompenzációs tevékenységet, illetve foglalkozunk az ifjúságot érintő problémák megoldásával.

Szervezeti működés, Erőforrások

Az Együtt Európáért Alapítvány rendelkezik a projekt megvalósításához szükséges szervezeti és infrastrukturális háttérrel. A szervezetek humán erőforrása biztosítjk a kellő szakértelmet valamint a szükséges kapcsolatrendszert. Az Együtt Európáért Alapítvány számos jelen projekt témájához hasonló témájú projektet valósított már meg sikeresenAz Alapítvány 2010 óta, azaz 7 éve foglalkozik közösségfejlesztéssel, 2014 óta pedig Horpácson gyermek és ifjúsági tábort üzemeltet Horpácsi Európa Pihenő Központ néven.

A fiatalokat (különös tekintettel a hátrányos helyzetű fiatalokra és gyermekekre) közösségi, tanórán kívüli programokkal és élményekkel segítő táborhely, közösségi tér szolgáltatást jól kiegészíti az ezzel kapcsolatos említett tudományos munka.

Az Alapítvány az elmúlt években nemzetközi szintre lépett, számos nemzetközi projektkezdeményezéssel, 2015-ben Brüsszelben pedig tevékenységünket bemutattuk az Európai Bizottság Oktatás, kultúra, ifjúságpolitika és sportért felelős biztosának.

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása