Az ifjúság (Z generáció) eléréséhez, a helyben boldogulás lehetőségeihez kapcsolódó jó gyakorlatok áttekintése és cseréje

A műhelymunka sorozat keretében elsőként a programot koordináló – moderátor – tréner előadást tartott a Kárpát-medence ifjúságának helyzetéről, az elvándorlási tendencia hátterének megvizsgálása céljából.

Ezt követte a jelen lévő szervezetek bemutatkozása. Ennek során fény derült a hasonlóságokra a tevékenységekben, illetve az esetleges egymás jó gyakorlataiból való tanulás igénye is.

A tevékenységekben megjelent hasonlóságok a következők:

  • Törekszenek arra, hogy minél szélesebb populációt vonjanak be a programjaikba, mégis kiemelten kezelik az ifjúság bevonását.

  • Nem támasztanak magas elvárásokat a hozzájuk fordulók felé.

  • Az egyetlen feltétel az önkéntesség (vagyis hogy ő akarja a változást).

  • Programjaik ingyen (ellenszolgáltatás nélkül) vehetők igénybe.

  • Pályázati források igénybe vétele a programok futtatásához.

Résztvevők, akik bemutatták munkásságukat, jó gyakorlataikat:

  • Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata
  • Boróka Gyermekjóléti Egyesület

Fonyban a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetése a fő tevékenységük 2003 óta, Diósjenőn 2014-ben kezdték el egy természetvédelmi és hagyományőrző közösségi központot működtetni. Azzal a céllal hozták létre az Egyesületet, hogy önkéntes munkával a hátrányos helyzetű gyermekek életminőségének javításáért tegyenek lépéseket.

  • Mi-Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület

Szervezetük 2000-ben alakult, jelenleg közhasznú szervezetként működnek. Egyesületük alacsonyküszöbű, illetve az ártalomcsökkentés módszereit használó szolgáltatásokat nyújt, valamint prevenciós (célzott, javallott) feladatokat látnak el, komplex egészséges életre nevelő programokat valósítanak meg (iskolai-, családi-, munkahelyi-, internet-média színterein) elsősorban Békés megye területén.

  • Ipoly Unió

Nagy örömmel szögezhetjük le, hogy nyitott és kooperatív légkörben folyt a két napos műhelymunka, ami valódi szakmai kapcsolatokat és további közös munkát jelent a résztvevők számára a fiatalság helyben maradásának elősegítését célzó preventív munkák területén.

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása