A hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása – Balogh László köszöntője

Balogh László, aki a Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár, videóüzenetben üdvözölte a konferencián résztvevőket és fejtette ki elképzeléseit a jelenlévőkkel és azokkal, akik az internetes közvetítést hallgatták. Beszédében taglalta, hogy a fiatalok – és azon belül is kiemelt fontossággal a hátrányos helyzetben lévők – felzárkóztatása és segítése kiemelt jelentőségű cél. Ennek elérése tömérdek erőfeszítést igényel számos szakterületről, de elmondása szerint ez közös érdek, hogy megtörténjen.

A Pénzügyminisztérium 2018 óta igyekszik a pénzügyi tudatosság növelését segítő programmal a fiataloknak értelmezhetően átadni azokat a pénzügyi ismereteket, melyek a mindennapi élethez szükségesek, már-már elengedhetetlenek a boldoguláshoz.

A Pénzügyminisztérium által kidolgozott pénzügyi oktatási anyagok a fiataloknak és egyéb hasznos információk az alábbi elérhetőségen találhatók meg:

https://www.okosanapenzzel.hu/

 

Nógrád megyei Balassagyarmat adott otthont az Együtt Európáért Alapítvány „Indulj bátran” – Mentorálási és készségfejlesztési gyakorlatok hátrányos helyzetű fiataloknak a Kárpát-medencében elnevezésű EFOP-5.2.2-17-2017-120 projekt három napos zárókonferenciájának.

Eredeti betűméret
Kontraszt beállítása